Szamizdat blog. BDK írásai a Beszélőben 1990-től - Könyvkiadás, sajtó, második nyilvánosság

magyar szamizdat blog

Páratlan napokon

Választások Ukrajnában és Magyarországon 1994-ben

2017. október 12. - bdk

beszélő hetilap fejlécPáratlan napokon

 

„Az új király 50%-os amnesztiát hirdet országában: a húsz évre büntetettnek tízet, a tízre lecsukottnak ötöt stb. kell letöltenie. A foglárok sokáig töprengenek: mi a teendő az életfogytiglanossal. Aztán bölcsen döntenek: a páratlan napokon ülnie kell, a párosokon szabad lehet.”

A kárpátaljai magyarságnak ebben az évben kijutott a választási izgalmakból. Előbb az ukrán parlamenti, majd az anyaországi, most meg a helyhatósági és az ukrán elnök személyét eldöntő választási küzdelmek tartották-tartják lázban. (Ráadásul majd’ mindenütt két kiadós forduló!) A kampányok idején barátok váltak ellenségekké, eljegyzéseket bontottak fel, apák tagadták ki fiaikat, halk szavú, szende költők agitáltak vérbe borult szemmel, szurkolt, kiabált, hadonászott a kisebbség apraja, míg nagyja leginkább kinyilatkoztatott, esetleg elhatárolódott. Alig-alig akadt néhány elvetemült remete, aki hordójába visszavonulva némi idegenkedéssel nézte az egész soha vissza nem térő, történelmi alkalmat, s percig sem érzett késztetést, hogy megragadja a lehetőséget, a tollat, a mikrofont vagy legalább a szavazócédulát.

Magam ez utóbbiak, a közélettől-politikától elrugaszkodott elvetemültek közé tartoztam, s hogy kívülállásomat valahogy indokoljam, érzelmeimre és állampolgári determináltságomra hivatkoztam. Igen ám, csakhogy éppen erre hivatkoztak ők is, mindazok a sok ezrek, akik érzelmeik okán a magyarországi, állampolgári jogaik alapján pedig az ukrajnai választásokban kötelezték el magukat, nehezen értve meg engem, aki lakóországom választásait érzelmi okokból, az anyaországiakat pedig állampolgári lehetetlenségemből kifolyólag negligáltam.

S ha már az állásfoglalási kényszerből, uszulásból és ellenuszulásból sikerült kimaradnom, megengedhettem magamnak, hogy a búvóhelyemül szolgáló hordó fenekén a sajtóból, tévéből, rádióból áramló hírek elérjenek, s így tegyek néhány fontos megfigyelést. Kiderült például (ukrajnai parlamenti választások: a beregszászi választókörzetben két esélyes magyar indult egymás ellen), hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek alighanem Majakovszkij a kedvenc költője, hisz a jeles bolsevik poéta untig szajkózott soraira, amelyben Lenint a párttal, a pártot pedig a néppel azonosítja, szépen rárímel a KMKSZ vezetőinek és elnökének több választási kampánynyilatkozata, nevezetesen: aki Fodó Sándor elnökre szavaz, az a KMKSZ-re szavaz, a KMKSZ pedig köztudottan a kárpátaljai magyarság első és egyetlen adekvát, legitim és kizárólagos érdekvédelmi szervezete. Második tapasztalatként azonban az is kiderült számomra, hogy ez a szép implikáció választások múltán már nem érvényes: az, hogy Tóth Mihály független jelölt fölényes győzelmet aratott az egyetlen (ám erősen) magyar többségű választókörzetben, az már korántsem jelenti azt, hogy mivel a magyarság leszavazta Fodót, vele leszavazta volna a KMKSZ-t, hanem ellenkezőleg: a szövetség továbbra is, talán még az eddigieknél is inkább elsőnek és egyetlennek és kizárólagosnak és legitimnek hirdeti magát.

Mindez alighanem azt jelenti, ha én egy beregszászi választópolgár vagyok, netán a KMKSZ-nek is tagja, akkor leghelyesebb úgy tekintenem a dolgot, hogy páratlan napokon Tóth Mihály képvisel Kijevben, párosokon pedig Fodó Sándor (hol is?).

Hogy mit várhat a kárpátaljai vagy általában a kisebbségi magyarság az új, talán épp e sorok megjelenésekor felesküvő magyar kormánytól? Néhány változást mindenképpen. Elsőül talán azt, hogy sem az évtizedeken át tartó tudomásul nem vétel, sem a négy éven át szünet nélkül hangzó „tizenötmilliózás” ne ismétlődjék meg. Mert, ha furcsán hangzik is, a „túlnemzetesítés” semmivel sem jobb az „elnemzetlenítés”-nél; és ha veszélyesnek mondható a nemzeti tudat és érzés akut hiánya, akkor legalább olyan veszélyes a tartós magyarság-túladagolás. (De jó lenne egyszer már „csak úgy” magyarnak lenni, ahogy szőkének vagy barna szeműnek!)

Másodjára talán elvárható az új kormánytól, hogy tartózkodjék a „kisebbségi adu” kijátszásától. Hányszor előfordult, hogy ha a kormány (vagy valamely hozzá közel álló erő), vitába keveredett az ellenzékkel, netán a közvéleménnyel, akkor szinte azonnal megjelent a tévé képernyőjén Tőkés vagy Duray vagy Fodó (vagy mindhárman), és megvédtek „a magyar igazát”! (Panoráma-ügy, Duna Tv, vallási műsorok frekvenciája, határon túli diákok ösztöndíja stb.) Ezek az „adukijátszások” egyrészt zavart keltettek a belpolitikában, másrészt lovat adtak a magukat amúgy is nyeregben érző kisebbségi váteszek alá.

Továbbá: talán ne támogasson már bennünket annyira az új kormány. Mármint: ne támogasson ennyi intézmény, ekkora bürokratikus apparátus, ilyen hatalmas belső költségvetés révén. Sokszor olybá tűnik: a túl sok bába közt elvész a gyermek! Hiszen van Világszövetség, van Határon Túli Magyarok Hivatala, számos alapítvány, minisztériumi kisebbségi főosztály, pártok kisebbségi titkárságai – csak ami hirtelen eszembe jutott. Egyszer már meg kellene számolni, hány száz forintot kell ahhoz ma Magyarországon elkölteni, hogy valamelyik kisebbséget ötvennel megtámogassák.

Végül: a jókor, jó helyre és megfelelő mértékben érkező segítség felbecsülhetetlen jelentőségű lehet. Ám hallatlan körültekintés szükséges ahhoz, hogy az adományok és támogatások a megcélzottak körében ne alakítsanak ki koldusmentalitást. Mert akit rászoktatnak arra, hogy kéregessen (és ebből meg tud élni), az soha többé nem képes eltartani magát, mint ahogy kilábalni sem tud megalázott helyzetéből. Lehet, hogy megmarad magyarsága, de elvész emberi tartása. Hogy a támogatások, adományok, segélyek tekintetében hol a mérték, és mi az a módszer, ami valódi eredményhez vezet, azt nagyon nehéz megmondani. Talán érdemes lenne abból kiindulni, hogy aki ad, s aki kap – az egyenrangú. Ahogy Tamás Gáspár Miklós írja: „Viselkedhetsz semlegesen, önzetlenül, tökéletesen – a kisebbség akkor is szenved, amíg az egyenlőség nem ad rangot, csak az uralom.”

Legvégül: mi sem ártalmasabb, mint ha az anyaország kormánya, hivatalai, intézményei, alapítványai nem konkrétan és „névre szólóan”, s nem közvetlenül támogatják a kisebbségi magyarság konkrét és néven nevezhető intézményeit, szervezeteit vagy akár egyes tagjait. A „csak úgy”, globálisan, címzett nélkül vagy közvetítők révén juttatott segítség elveszhet, elaprózódhat, netán visszaélések alapjául szolgál azok számára, akik elosztásukra hivatottnak érzik (vagy kiáltják ki) magukat. A konkrétságon és közvetlenségen túl a támogatásnak teljesítményorientáltnak kell lennie: ne politikai nézeteiért, ne „jó magyar”-ságáért vagy nemes szándékaiért támogasson csoportot vagy egyént az anyaország, hanem a már felmutatott teljesítményéért. A teszetosza kisebbségi nyavalygók, a saját tehetetlenségüket mindenkor a mostoha körülményekkel magyarázók a serkentő injekciók ellenére is improduktívak maradnak. A kisebbségi impotencia nem anyaországi pénz kérdése.

És még legvégebbül: soha ne akarja az anyaország (és annak kormánya) a saját, jól felfogott érdeke szerinti cselekedeteit a kisebbségre hivatkozva igazolni. Ellenkező esetben a kisebbség szerep- és tudatzavarba bonyolódhat, és – például – sehogyan sem fog a fejébe férni: hogyan lehet épp az ő érdekében lemondani róla.

Ami pedig az ukrán elnökválasztást illeti: én teljes meggyőződéssel és elkötelezettséggel a brazil válogatottnak szurkolok.

Legalábbis a páratlan napokon.

Megjelent: Beszélő hetilap, 28. szám, Évfolyam 6, Szám 30

Más ajánlat a szamizdat.org portálról: 1990 végén a magyar Művelődési Minisztérium foglalkozott a szamizdatosok kárpótlásával.

Választások Ukrajnában és Magyarországon - 1994

A bejegyzés trackback címe:

http://magyar-szamizdat.blog.hu/api/trackback/id/tr5512956903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.